Hét embert megöltek
Áramelosztó állomást támadtak fegyveresek Pakisztánban
Áramelosztó állomást támadott meg több tucatnyi fegyveres kedden Pakisztán északnyugati részén, hét embert megöltek, négyet túszul ejtettek.
2013.04.02 08:51MTIGranullah Hán, a helyi rendőrség képviselője arról számolt be, hogy a terrorcselekmény Pesavar külterületén történt. A rakétagránátokkal, gépkarabélyokkal támadó terroristák megöltek két embert, kilencet pedig elhurcoltak. Később menekülés közben öt túszt meggyilkoltak.
Az áldozatok holttestét egy kilométerre az áramelosztó állomástól találták meg. A halottak között három rendőr van, valamint az áramelosztó négy dolgozója. Négy embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Pesavar egyes részein nincs áram, mert az áramelosztóban is kárt tettek a fegyveresek. Egyelőre egy szervezet sem vállalta a támadást.
Pesavar az Afganisztánnal határos, Haibár félautónom törzsi tartomány közelében fekszik. A terület a tálib szélsőségesek fellegvárának számít. A pakisztáni hadsereg számtalan hadműveletet indított a tálibok ellen, de nem sikerült véget vetni a fegyveresek rajtaütéseinek. Sokan attól tartanak, a szélsőségesek a fokozódó erőszakcselekményekkel ki akarják siklatni a májusi parlamenti választásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


