Országszerte
Irakban pápai látogatásért imádkoztak a keresztények
Szigorú biztonsági intézkedések közepette ünnepelték a húsvétot vasárnap a fővárosban, Bagdadban és országszerte az iraki keresztények, akik azért imádkoztak, hogy Ferenc pápa ellátogasson hozzájuk.
2013.03.31 14:43MTIAbban bíznak, a katolikus egyházfő látogatása segítséget nyújthatna abban, hogy megerősödjön közösségük, amelynek létszáma a különböző fegyveres támadások és a gazdasági nehézségek következtében jócskán lecsökkent. Mintegy 400-600 ezer keresztény él Irakban.
Többségük különböző keleti egyházakhoz tartozik. Irakban 16 éve nem volt népszámlálás, ezért is nehéz a keresztények pontos létszámát meghatározni. Az amerikai irányítás alatt álló erők 2003-as akcióját, Irak megszállását követően az iszlamista fegyveresek támadásai miatt több százezer keresztény hagyta el az országot, a békésebb élet reményében. Egyházi vezetők szerint megfeleződött hívőik száma.
A legsúlyosabb támadás akkor érte őket, amikor fegyveresek 2010 októberében rajtaütöttek a bagdadi Miasszonyunk templomban imádkozó gyülekezeten. A szélsőségesek Irakban és Egyiptomban bebörtönzött al-Kaida tagok szabadon engedését követelték. Több mint ötven embert megöltek és több tucatnyit megsebesítettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


