A többség véleménye
A szerbiai lakosság támogatja a Pristinával kötendő megállapodást
Szerbia polgárainak többsége támogatja a belgrád-pristinai párbeszédet és az észak-koszovói rendezésről kötendő megállapodást.
2013.03.30 10:22MTIMint a VajdaságMa hírportál jelentette, a Faktor Plus ügynökség által készített friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 60 százaléka úgy véli, hogy megállapodást kellene elérni a tárgyalásokon, ezen belül 38 százalék szerint még akkor is, ha bizonyos - minimális - engedményeket kell tenni.
A lakosság 56 százaléka mindezzel együtt azon a véleményen van, hogy a belgrád-pristinai párbeszéd Szerbia szempontjából rossz irányt vett.
A megkérdezettek 27 százaléka mondta azt, hogy Belgrádnak nem szabad aláírnia semmilyen dokumentumot, amely Koszovó függetlenségét jelentené.
Vladimir Pejic, az ügynökség igazgatója szerint a felmérés arról tanúskodik, hogy a polgároknak "elegük van a megállapodásokból és a konkrét eredmények nélküli tárgyalásokból", és megnőtt az igény az iránt, hogy ez a kérdés tartósan megoldódjon. Közvetetten az is kiderül belőle, hogy leginkább a gazdasági problémák megoldása foglalkoztatja őket - tette hozzá Pejic.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


