Pár óra alatt célba ért
Már ki is kötött a Szojuz a Nemzetközi Űrállomáson
Sikeresen elérte pénteken a Nemzetközi Űrállomást és kikötött a Szojuz űrhajó, amely csak pár órával korábban indult a kazahsztáni Bajkonurból háromfőnyi legénységgel.
2013.03.29 07:50MTIAz űrhajó az eddig megszokott két nap helyett hat óra alatt tette meg az utat. Az űrállomáson ezzel hatra nőtt az asztronauták száma. A most érkezett amerikai Christopher Cassidy, valamint az orosz Alekszandr Miszurkin és Pavel Vinogradov öt hónapot tölt az állomáson.
A rövidített űrutazás, avagy "gyors megközelítés" egy sor előnnyel jár. Lehetővé teszi például, hogy a különböző orvosi és biológiai kutatásokhoz olyan anyagokat is szállítsanak az űrállomásra, amelyeket korábban - a két napig tartó repülés miatt - nem vihettek magukkal.
Szakértők szerint a "gyors megközelítés" irányítási feltételeit korábban a Progressz teherűrhajókkal próbálták ki. A mostani kísérlet ugyanakkor azt jelenti, hogy az űrhajósoknak az eddig két napra elosztott munkát hat óra alatt kell elvégezniük, és maga az utazás is más jellegű. Az űrhajósok a fellövés után nem szabadulhatnak meg szkafandereiktől, el sem hagyhatják ülésüket, nem mehetnek át a tágasabb kabinba, és a fellövés előtti időt is beleszámítva ugyanabban a pózban töltenek el összesen tíz órát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


