Hatalmas dugók
Kijev ismét megbénult
Még mindig nem sikerült helyreállítani 101 ukrajnai településen az áramellátást, eközben kedd délelőtt ismét hatalmas dugók alakultak ki a fővárosban, Kijevben.
2013.03.26 10:22MTIAz ukrán katasztrófavédelem keddi közlése szerint eddig 1101 településen állították helyre az áramszolgáltatást, ugyanakkor továbbra sincs áram a kelet-ukrajnai Poltava megye 78 és a vele szomszédos Szumi megye 23 településén. Eközben továbbra is gyalog gyorsabb, mint autóval közlekedni a fővárosban.
A Yandex internetes keresőoldal a kijevi dugóhelyzetet a tízes skálán a maximumra értékelte a délelőtt kilenc óra körüli csúcsforgalomban. A belvárosban átlagosan óránként 5-10 kilométeres sebességgel tudtak csak haladni a járművek. A híradások szerint a hatóságok állításaival ellentétben még mindig számos utat nem tisztítottak meg a hótól, továbbá több baleset is akadályozta a forgalmat.
A keddi dugóhelyzet kialakulásához az is jelentősen hozzájárult, hogy a péntektől kezdve három napon át tomboló hóvihar után ez volt az első munkanap. A kijeviek hétfőre ugyanis munkaszüneti napot kaptak. A legfrissebb hivatalos adatok szerint Kijevben eddig csaknem 44 800 személyt vontak be a hó eltakarításába, és csaknem hatezer kotrógépet vetettek be. Az ukrán fővárosban három nap alatt több mint félméternyi hó esett, hasonlóra március végén utoljára 1881-ben volt csak példa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


