A volt olasz miniszterelnök adócsalási ügye
Ismét elhalasztották Berlusconi tárgyalását
A milánói fellebbviteli bíróság ismét, immár kilencedik alkalommal elhalasztotta szombaton Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök adócsalási ügyének tárgyalását a politikus akadályoztatása miatt.
2013.03.23 16:24MTI A bíróság április 20-ra tűzte ki a folytatást. A politikust első fokon négy év börtönre ítélték tavaly októberben az úgynevezett Mediaset ügyben, de a büntetést egy amnesztiatörvény miatt azonnal egy évre mérsékelték. Mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől és 10 millió euró kártérítést is kellene fizetnie, de mindez még nem jogerős.
Berlusconi hívei szombat délután tömegtüntetést tartanak Rómában a szerintük politikai okokból elfogult bírák ellen. A volt kormányfő, az új parlament második legerősebb formációjának vezetője részt vesz az eseményen, és előtte pártja vezetőségével van megbeszélése a kormányalakítás ügyében. A bíróság ezeket a tevékenységeket ismerte el halaszthatatlannak, amikor elnapolta a szombati tárgyalást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


