Miattunk kell a vasfegyelem...
Túlreagáljuk Ponta csúnya beszólását?
Bukarest túlzónak tartja a magyar külügyminisztérium reagálását a Ponta-interjúra.
2013.03.21 20:54MTI
A román külügyminisztérium "meglepődve és aggodalommal értesült" a Victor Ponta román miniszterelnök március 19-i kijelentéseivel kapcsolatos magyar álláspontról, amelyet túlzónak tart - derült ki a bukaresti külügyminisztérium honlapján csütörtökön közzétett dokumentumból.
Előzőleg Győri Enikő külügyi államtitkár sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, mert Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
A román külügyminisztérium csütörtök este közzétett "pontosításaiban" hangsúlyozta, hogy Románia miniszterelnökének nyilatkozatát "annak a tágabb európai közvitának az összefüggésében kell értelmezni, amely egy valamennyi uniós országra vonatkozó szabvány- és eljárásegyüttes szükségességére irányul". Bukarest szerint ennek megtárgyalásához nyitottságra, átláthatóságra van szükség, mind a tagállamok között, mind az európai intézmények szintjén.
A román fél ugyanakkor Kövér László házelnöknek egy televíziós nyilatkozatát nehezményezte, amely Bukarest szerint sértő Romániára és a román politikustársadalomra nézve.
A házelnök a köztévé A Lényeg című műsorában azt mondta: Románia nem kap olyan negatív megítélést az EU-ban, mint Magyarország, pedig ott "lenne mit keresni és találni". Kövér László megfogalmazása szerint utóbbira azért nem kerül sor, mert a román politikusok pártállástól függetlenül vezényszóra nyúzzák le saját állampolgáraik bőrét a multik és a külföldi pénzügyi csoportok érdekében. Az Országgyűlés elnöke a székely autonómiatörekvésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, Basescu román államfőnek figyelmesebben kellene végigolvasnia országa történelmi dokumentumait, mert az 1920 körüli években születtek olyan passzusok, amelyek megteremtik az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének lehetőségét.
"A román külügyminisztérium azt várta volna, hogy a magyar fél az Országgyűlés elnökének elfogadhatatlan nyilatkozatára reagáljon aggodalommal" - olvasható a bukaresti kommünikében.
A román külügyminisztérium csütörtöki közlésében ugyanakkor arra "bátorítja" a magyar felet, hogy maradjon következetes a kétoldalú stratégiai partnerség szelleméhez, a két külügyminiszter március 4-5-i bukaresti megállapodásának megfelelően. A maga részéről Bukarest megerősíti a stratégiai partnerségbe vetett bizalmát, és azt hangsúlyozza, hogy a diplomáciai csatornákon kell párbeszédet folytatni bármely kétoldalú természetű ügyben.
Victor Ponta az Adevarul című román újságnak nyilatkozva elutasította, hogy Romániát egy kalap alá vegyék Magyarországgal, és őt személy szerint Orbán Viktorhoz hasonlítsák. A román kormányfőt a német, a finn, a dán és a holland külügyminiszter leveléről kérdezték, akik egy erősebb számonkérési mechanizmus bevezetését sürgették az unióban, az európai alapértékek védelmében. Victor Ponta kijelentette: az ő olvasatában csak Magyarországnak szólt a figyelmeztetés.
A magyar külügyminisztérium közleménye szerint a román kormányfő nyilatkozatával "csatlakozott a Magyarországot megalapozatlanul bírálók táborához". A magyar kormány képviselője sajnálkozását fejezte ki Románia nagykövetének és magyarázatot kért arra, hogy országa miért fordult szembe Magyarországgal egy rendkívül érzékeny európai ügyben - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Elfogtak egy férfit, aki a szerb elnököt és családját fenyegette meg a közösségi médiában
- 16:03 Több mint 700 ezren kérték a spanyol parlamenttől, hogy a bikaviadal ne legyen többé kulturális örökség
- 14:01 Lázár János: október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát
- 12:59 Elmarasztalták Ausztriában a Wizz Airt
- 10:59 Csárdi Antal kilépett az LMP parlamenti frakciójából
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06