Nigéria
Katasztrófa - Elsüllyedt egy nigériai hajó, 160 utas, 2 túlélő
Százhatvanhat emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó 40 tengeri mérföldnyire (74 kilométerre) Nigéria délkeleti partjaitól, a szerencsétlenséget a mentőalakulatok szerint feltehetően csak két ember élte túl.
2013.03.19 21:01MTIA fából épített nigériai hajó pénteken indult a Cross River szövetségi államban fekvő Oronból, és a Guineai-öblön át a közép-afrikai Gabonba tartott – közölték helyi kereskedők kedden. David Akate, a Cross River-i mentőszolgálatok vezetője megerősítette a baleset hírét, de az áldozatok pontos számát még nem tudta megmondani.
Hozzátette: összesen két túlélőről tudnak, egy fiúról és egy nőről, akiket egy halász mentett ki. Az utasok többségében igbo törzsbeli kereskedők voltak – közölte egy térségbeli tengerszállító cég képviselője. Afrikában a csekély biztonsági követelmények miatt gyakoriak a hajóbalesetek. A Kongói Demokratikus Köztársaságban például 2010-ben 138-an haltak meg, amikor egy emberekkel és árukkal túlterhelt hajó hajótörést szenvedett egy viharos folyón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


