150-en tüntettek Orbán ellen Brüsszelben
"Nem szeretném, ha hazámban Orbántól merítenének ötletet"
Nagyjából 150 tüntető jelent meg Brüsszelben az Albertine téren péntek délután három órakor az Európai Tanács ülésén részt vevő Orbán Viktor magyar miniszterelnök, illetve a magyar alaptörvény negyedik módosítása ellen szervezett megmozduláson.
2013.03.15 18:01ma.huA tüntetők magyar és uniós zászlókkal felszerelkezve érkeztek, az egyik magyar zászlón a BRÜSSZEL felirat volt olvasható. A tüntetőkön szinte kivétel nélkül volt kokárda, többen jelentős tartalékokkal érkeztek, és a külföldieknek is osztogattak – írja az EUrologus.
A résztvevők többségükben magyarok. A nem magyar résztvevők általában magyar ismerőseik biztatására mentek el, de voltak, akik önállóan döntöttek így. A kérdésre, hogy mi motiválta őket, általában az a válasz érkezett, hogy nem értenek egyet azzal, ha egy uniós tagállam alaptörvénye lehetetlen helyzetbe hozza a hajléktalanokat, hátrányosan megkülönbözteti az élettársi kapcsolatban élőket, vagy korlátozza a frissen diplomát szerzők szabad mozgását az unió területén.
„Nem szeretném, ha az én országomban valaki ötletet merítene ezekből az intézkedésekből. Ezért tiltakozom most” – hangzott el egy jellemző válasz egy külföldi résztvevőtől.
A szervezők hangsúlyozottan távol kívánták tartani a rendezvényt az összes magyar politikai párttól és szervezettől. A rendezvényen a hajléktalanok ügyével foglalkozó európai szervezet (FEANTSA) képviselője, a melegek jogaiért fellépő ILGA elnevezésű szervezet és az Európai Szakszervezeti Szövetség képviselője mondott rövid beszédet. A felszólalók a magyar alaptörvény vonatkozó rendelkezései ellen emeltek szót, kifejtették, hogy az véleményük szerint ellenkezik az uniós alapértékekkel, illetve esetenként az uniós joggal.
A résztvevők a rendezvény végén közösen elénekelték a Himnuszt, a tüntetés 4 órakor ért véget – számolt be az EUrologus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


