Szíria
Libanon arab segítséget kér a szíriai menekültek ellátásához
Libanon az arab országok támogatását kéri, mert már nem tud megbirkózni a szíriai menekültek áradatával.
2013.03.13 17:48MTIEllátásukhoz Libanonnak idén legalább 370 millió dollárra van szüksége - mondta szerdán Nadzsíb Mikáti miniszterelnök egy interjúban.
A korábbi becslésekben 250 ezer menekülttel számoltak, de már több mint 340 ezren vannak az országban. A sebesültek és a nélkülözés miatt megbetegedők megtöltik a kórházakat, a libanoniaknak nem jut hely. A menekültek mellett bűnözők is érkeznek Libanonba.
Az öböl menti arab államok és más országok 1,5 milliárd dolláros segélyt ígértek, de ebből még egy fillér sem érkezett meg - közölték miniszterek. "Nagyon válságos ponthoz közeledünk. Arra kérjük az arab államokat, hogy támogassák Libanont, amelynek most rögtön szüksége van a segítségükre" - mondta Mikáti.
A menekültek beáramlása politikai gondokat is okoz: felborítják például az országban a különféle vallási felekezetek - szunniták, síiták, keresztények, drúzok és alaviták - között kialakult egyensúlyt. A Szíriában folyó belháború már többször átcsapott a határon, és a libanoni szunniták és síiták között is voltak halálos áldozatokkal járó összecsapások.
A menekültkérdés súlyosságára hívta fel a figyelmet szerdán az ENSZ menekültügyi főbiztosa is, aki szerint növekvő számuk "nagy fenyegetést" jelent az egész térségre. Antonio Guterres Szíria szomszédjait keresi föl, hogy tájékozódjon.
A jordániai fővárosban szerdán tartott sajtóértekezletén ő is segítséget kért a nemzetközi közösségtől. Jordániában már 450 ezer szíriai menekült van, Törökországban pedig a jelenlegi egymillióról az év végéig két-háromszorosára nőhet a számuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06