Líbia
Hittérítő egyiptomi keresztényeket engedtek szabadon
A hittérítésért múlt hónapban Líbiában elfogott egyiptomi keresztények közül 55-öt időközben szabadon engedtek, s már csak négyen vannak őrizetben - közölte kedden a kairói külügyminisztérium.
2013.03.13 00:30MTIMárcius elsején a kelet-líbiai Bengázi biztonsági szolgálatának egyik vezetője bejelentette, hogy az előző napokban mintegy félszáz egyiptomi keresztényt vettek őrizetbe hittérítés gyanújával. A név nélkül nyilatkozó illetékes elmondta, hogy a városi piacon dolgozó egyiptomi kereskedőkről van szó, akik információik szerint "gyanús tevékenységet folytattak".
Szavai szerint a csoport tagjainál bibliákat, áttérésre buzdító röpiratokat, valamint Krisztust és az egyiptomi kopt keresztény egyház 2012-ben elhunyt fejét, III. Senuda pápát ábrázoló képeket találtak. A muzulmán Líbiában tilos a keresztény hittérítés.
Február közepén szintén hittérítés gyanújával tartóztattak le Bengáziban egy dél-afrikait, egy egyiptomit, egy dél-koreait és egy svéd-amerikai kettős állampolgárt, tavaly pedig a Nemzetközi Vöröskereszt volt kénytelen bezárni bengázi képviseletét, miután bibliák osztogatásával és hittérítési próbálkozással vádolták meg munkatársait.
Moammer Kadhafi rezsimjének 2011-es bukása óta a Líbiában élő keresztény kisebbség többször is aggodalmát fejezte ki az iszlám szélsőségek erősödése miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


