47 százaléka rossznak minősítette
Felmérés: Klaus nem volt jó köztársasági elnök
Václav Klaus nem volt jó köztársasági elnök - derült ki legalábbis abból a felmérésből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített.
2013.03.11 11:14MTIA múlt héten leköszönt államfőnek az elmúlt két megbízatási időszakban (2003-2013) végzett tevékenységét a megkérdezettek 47 százaléka rossznak vagy inkább rossznak minősítette, 38 százalék ugyanakkor úgy véli, hogy Klaus jól vagy inkább jól dolgozott. A maradék 15 százalék azt állította, nem tud véleményt mondani ez ügyben.
Klaus elődjének, Václav Havelnek (1993-2003) a tevékenységét második elnöki mandátuma végén a megkérdezettek 71 százaléka minősítette pozitívnak, míg 39 negatívnak - emlékeztet az újság.
A Mladá Fronta Dnes úgy véli, hogy Klaus értékelését döntő mértékben befolyásolta a januári amnesztia, amellyel a felmérések szerint a lakosság 80 százaléka nem ért egyet. Klaus januári közkegyelme következtében ugyanis számos olyan ember ellen szűnt meg a büntetőeljárás, akiknél százmilliós visszaélések ügyében vizsgálódtak. Az eljárás leállítása következtében a károsultak tízezrei veszítették el minden lehetőségüket arra, hogy bírósági úton bármiféle kárpótláshoz jussanak.
A felmérés készítői azt is megkérdezték az emberektől, milyen köztársasági elnök lesz Milos Zeman. Többségi vélemény, hogy jobb lesz Klausnál, de gyengébb Havelnél.
A 68 éves Milos Zemant pénteken iktatták be hivatalába, elnöki megbízatása öt évre szól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


