Bocskai Rádió
Székely autonómia - Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban
Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.
2013.03.10 17:24MTIClevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét - tájékoztatta telefonon azt MTI-t a Csíkszeredából származó Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője.
Csibi Lóránt az összegyűltek előtt, akik elénekelték a magyar és a székely himnuszt, egyebek mellett ismertette a közigazgatás átszervezésére irányuló román kormányzati szándékot. Los Angelesben a San Fernando-völgyi magyar református templomban közös imával és verses-zenés műsorral hívták fel a figyelmet a székely autonómia ügyére.
Az eseményen mintegy hetvenen vettek részt. A Los Angeles-i eseményt, ugyanúgy, mint Clevelandben, támogatási nyilatkozat felolvasása és aláírásgyűjtés zárta. Washingtonban egy körülbelül 20 fős csoport székely zászlókkal és egy angol nyelvű, Autonómiát Székelyföldnek felirattal tartott flashmob-megmozdulást a Fehér Ház közelében.
A részvevők közül többen székely népviseletben vagy a csíkszeredai hokicsapat mezében jelentek meg. Az Egyesült Államokban New Yorkban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg szolidaritási megmozdulásokat, mindhárom városban az ott működő román képviselet elé.
Kapcsolódó írások:
- Székely autonómia: a székely nép önrendelkezése elvitathatatlan
- Székely autonómia - Tízezrek vesznek részt a marosvásárhelyi tüntetésen a szervezők szerint
- Székely autonómia - Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen
- Székely autonómia - tüntetés Marosvásárhelyen
- Prefektusi haladék a székely zászlók eltávolítására
- Ön szereti Székelyföldet?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


