Pártja elnökének
Szú Kji mianmari ellenzéki vezetőt ismét megválasztották
Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezetőt ismét megválasztotta elnökének a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD), amely most - péntektől vasárnapig - tartotta 25 éves történetének első kongresszusát.
2013.03.10 10:04MTIA Nobel-békedíjas Szú Kjit egyhangúlag választotta meg a párt 120 tagú központi bizottsága, amelyet szintén a kongresszuson választottak meg előzőleg a mintegy 850 küldöttből. Szú Kji ellenében nem jelöltette magát senki - közölte egy pártbeli forrás, aki kérte neve elhallgatását.
A pártnak még ezután kell meghatároznia stratégiáját, és ki kell lépnie a kvázi illegalitásból, de felül kell kerekednie a belső ellentéteken is, amelyeknek létét Szú Kji elismerte szombati beszédében. A politikus asszony egységre szólította fel a tagokat, mert - mint mondta - az NLD-nek fel kell készülni a 2015-ös parlamenti választásokra.
Az elmúlt bő két évben jelentős reformokat hajtottak végre Mianmarban: húsz évi diktatúra után választásokat tartottak az országban, a katonai kormány névleg átadta a hatalmat egy polgárinak nevezett kormányzatnak, enyhítettek a cenzúrán, és szabadon engedték Szú Kjit. Megszületett az alapvető szabadságjogokat garantáló új alkotmány is, amely már biztosítja a gyülekezés szabadságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


