Nem Hagelt vették célba
Pokolgép az afgán védelmi minisztérium mellett - kilenc civil áldozat
Tálib lázadók öngyilkos merényletet követtek el szombaton az afgán védelmi minisztérium épületegyüttese mellett, aminek következtében kilenc civil életét vesztette, további 13 pedig megsebesült - közölte az afgán rendőrség.
2013.03.09 11:55MTIChuck Hagel amerikai védelmi miniszter éppen Kabulban tartózkodik, és péntek este járt a védelmi minisztériumban.
A tálib lázadók szóvivője utólag közölte: nem Hagelt vették célba, hanem demonstrálni akarták, hogy még mindig képesek támadást végrehajtani az szigorúan védett Kabulban, még akkor is, amikor az amerikai védelmi miniszter ott tartózkodik.
A kelet-afganisztáni Hoszt tartományban ugyancsak öngyilkos merénylet történt szombat reggel. A kamikaze célpontja a nemzetközi és az afgán biztonsági erők egy közös járőre lett volna, de egy rendőr megállította. Ennek dacára működésbe hozta a robbanószerkezetet, s a detonáció következtében nyolc gyermek vesztette életét, kettő pedig megsebesült.
Bár a nemzetközi erők már 11 éve bevonultak Afganisztánba - volt olyan időszak, amikor több mint 130 ezer külföldi katona állomásozott az országban - a tálib lázadást nem sikerült elfojtani. A tálibok különösen aktívak keleten és délen, s egyre inkább a helyi biztonsági erőket támadják. Az idén elkövetett tíz merényletből mindössze egy irányult NATO-katonák ellen, a többi esetben törzsi vezetők, rendőrök, katonák vagy az afgán hírszerző szolgálatok ügynökei kerültek célkeresztbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


