Gyász
Megkezdődött Chávez búcsúztatása - sortűz óránként
Venezuelában szerdán, helyi idő szerint reggel nyolc órakor díszsortüzet adtak le 21 ágyúból, s ezzel megkezdődött az előző este elhunyt Hugo Rafael Chávez Frías elnök búcsúztatása.
2013.03.06 17:51MTIA sortüzeket minden órában megismétlik, egészen a pénteki temetésig. Az ágyúk nemcsak Caracasban, hanem minden helyőrségi városban és a flotta hadihajóin is óránként eldördülnek - közölte a fegyveres erők főparancsnoksága.
A védelmi miniszter azt jelentette be, hogy a gyászszertartások alatt a katonazenekarok nem (katonai) gyászzenét fognak játszani, hanem olyan katonai zenével tisztelegnek Chávez emléke előtt, amelyek az életében az elnököt "erővel töltötték fel, és fokozták hazafias szellemét".
Diego Molero admirális a haláleset bejelentése után nem sokkal nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a fegyveres erők egységesen felsorakoznak az alkotmány, a törvények és rendeletek mögött, a katonai intézmények összetartanak, hogy "teljesítsék és betartassák az alkotmányos előírásokat" és "főparancsnokuk, Hugo Chávez akaratát".
A gyászmenet a koporsóval később, rövid vallási szertartás és a himnusz elhangzása után Caracas utcáin át elindult a katonai kórháztól a katonai akadémia felé, ahol az emberek és a vendégek a pénteki állami temetésig leróhatják kegyeletüket.
Az úton ezrek csatlakoztak a menethez, a nemzeti lobogóval letakart koporsó körül Hugo Chávez anyja, a testvérei és a kormány tagjai haladtak. Caracasba érkezett közben Argentína, Bolívia és Uruguay elnöke, összesen mintegy tíz állam- és kormányfő érkezését várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


