Emberi jogi szervezetek tiltakoztak
A palesztinok elkülönített járatait gyújtották fel Izraelben
Felgyújtották a palesztinok elkülönített járatait üzemeltető Ofakim közlekedési társaság két autóbuszát keddre virradó éjjel a főleg arabok lakta egyik izraeli városban.
2013.03.05 08:24MTIAz Ofakim a közlekedési minisztérium utasítására hétfőtől indított különjáratokat csak palesztinok számára. A munkába tartó palesztinok nem mehetnek be az 1967 óta megszállt területeken épített zsidó településekre, hanem az azokhoz vezető autópályán szállhatnak fel ezekre a buszokra. Emberi jogi szervezetek azonnal tiltakoztak az intézkedés ellen, rasszistának bélyegezték az elkülönítést.
A rendőrség szerint a buszok felgyújtása is emiatti tiltakozás volt. Az eset az Ariel telepesváros felé tartó út mentén, az 1967-es határ izraeli oldalán lévő Kafr Kaszim városban történt.
Az izraeli közlekedési minisztérium a zsúfoltságra és a telepesek biztonságának hiányára hivatkozva vezette be a különjáratokat, bár hozzátette, hogy a palesztinok ezentúl is használhatják a telepeseket szállító járatokat. Az első napon az új járatok zsúfoltsága miatt a palesztinok egy része nem jutott el az izraeli városokban lévő munkahelyére. Ezért Iszráel Kac miniszter újabb utasítására kedd reggeltől megduplázták a buszok számát.
Mintegy negyvenezer ciszjordániai palesztinnak van izraeli munkavállalási engedélye, és naponta ingáznak különböző izraeli városok és ciszjordániai otthonuk között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


