Kész katonai erőt alkalmazni
Biden: Obama nem blöfföl Iránnal
Barack Obama amerikai elnök nem blöfföl, amikor azt állítja: végszükség esetén kész katonai erőt alkalmazni annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson.
2013.03.04 18:59MTIAz alelnök az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) elnevezésű szervezet tanácskozásán hangoztatta, hogy Washington még mindig a diplomáciai megoldás híve, de - mint fogalmazott - annak a lehetőségnek az "ablaka" már záródik. Ugyanakkor óva intett az elhamarkodott fellépéstől és rámutatott, hogy a katonai beavatkozás előtt minden más lehetőséget ki kell meríteni, és ahhoz előzetesen el kell nyerni a nemzetközi közösség támogatását.
Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak érdekében áll Izrael védelme és hogy a zsidó állam legitimitásának kérdéséről Washington nem hajlandó tárgyalni.
"A szavak önmagukban nem állítják meg Iránt. A szankciók nem állítják meg Iránt. A szankciókat világos és hiteles katonai fenyegetéssel kell párosítani" - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az AIPAC-tanácskozáshoz intézett videóüzenetében.
Az izraeli kormányfő szerint Teherán csak arra használja a nemzetközi tárgyalásokat, hogy időt nyerjen nukleáris programjának folytatásához.
Netanjahu ígéretet tett rá, hogy az elkövetkező napokban, a koalíciós egyeztetések nehézsége ellenére is, megalakítja "erős és stabil" új kormányát, amely "meleg fogadtatásban" részesíti majd Izraelben Barack Obama elnököt.
Barack Obama a tervek szerint március 20. és 22. között látogat majd el Jeruzsálembe és Rámalláhba. Elnöki minőségében először keresi fel Izraelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06