Korrupció
Újabb vizsgálat Berlusconi ellen
Újabb vizsgálat indult Olaszországban Silvio Berlusconi volt kormányfő ellen azzal a gyanúval, hogy a 2006-os választások után "megvett" egy baloldali szenátort.
2013.02.28 13:03MTIA La Repubblica című baloldali lap értesülése szerint az illetékes nápolyi ügyészség azt állítja: Berlusconi mint az akkori ellenzék vezetője hárommillió eurót fizetett a kormányerőkhöz tartozó Sergio De Gregorio szenátornak a táborába való átállásért.
A Romano Prodi vezette baloldali koalíció csak nagyon kis többséggel tudott kormányt alakítani a 2006-os választások eredményeképpen Berlusconival szemben. Alig néhány hónappal a választások után Gregorio szenátor elhagyta Prodi táborát, és átállt az ellenzékhez.
Ezzel felgyorsította azt a folyamatot, amely Prodi kormányának 2008-as lemondásához vezetett. A Corriere della Sera című lap úgy tudja, az üggyel két nápolyi ügyész és a maffiaellenes nyomozóhatóság három regionális ügyésze foglalkozik.
Gregorio a nápolyi választókerületben lett szenátor. Berlusconit már többször meggyanúsították ellenfelei azzal, hogy szavazatokat vásárolt, vagy hogy "megvett" választott tisztségviselőket, de ez az első eset, amelyben hivatalos vizsgálat folyik ellene egy másik politikus korrumpálása ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


