Amint befejeződött átvizsgálásuk
Újraindítják a japán atomreaktorokat
Japán újraindítja leállított atomreaktorait, amint végeztek biztonsági átvizsgálásukkal.
2013.02.28 08:01MTIAbe Sindzó japán miniszterelnök parlamenti felszólalásában a stabil áramellátás biztosításának, valamint az energiaimport-költségek csökkentésének szükségességével indokolta a tervezett lépést, konkrét időpontot azonban nem határozott meg az atomerőművek újraindítására vonatkozóan.
Hozzátette, hogy Japán tanult a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetből, és "kompromisszummentesen" be fogja tartatni a biztonsági előírásokat, amelyeket a két évvel ezelőtti katasztrófasorozat tapasztalatai alapján alakítottak ki.
A kormányfő kijelentése teljesen szembemegy a közvéleménnyel, miután felmérések szerint a japánok döntő többsége lemondana az atomenergiáról - mutatott rá a japán sajtó.
A decemberben hatalomra jutott Abe már a választási kampányban is nyíltan kiállt népszerűtlen energiapolitikai elképzelése mellett, az általa vezetett Liberális Demokrata Párt mégis elsöprő győzelmet aratott a voksoláson. A reaktorok újraindítását viszont hátráltatja, hogy azok egyelőre messze nem felelnek meg a japán atomenergetikai hatóság új biztonsági előírásainak.
Az Aszahi Simbun napilap februári felmérése alapján egyelőre egyetlen erőmű sem teljesíti a követelményeket. A reaktorok hálózatra való visszakapcsolása azért vált égető problémává Abe és kabinetje számára, mert a japán exportőrök támogatása érdekében végrehajtott jengyengítés jelentősen megemelte az energiabehozatal költségeit.
Az energiahordozókkal gyakorlatilag nem rendelkező Japán áramellátását a fukusimai katasztrófa óta 90 százalékban importált földgázból fedezik. Az erőműbalesetet megelőzően az atomenergia az áramtermelés mintegy 30 százalékát adta a szigetországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


