A kormányalakításra kapott 28 nap
Netanjahu várhatóan a koalíciós tárgyalások határidejének hosszabbítását kéri
Szombaton véget ér Izraelben a választások után a kormányalakításra kapott 28 nap Benjámin Netanjahu miniszterelnök számára, és sajtóértesülések szerint a tárgyalások befejezéséhez minden bizonnyal hosszabbítást kell kérnie a köztársasági elnöktől.
2013.02.26 12:33MTIA dolgok jelenlegi állása szerint Netanjahu - aki hat párt közös javaslata nyomán próbálhat újra kormányt alakítani - e hét végén kénytelen lesz megkérni a törvények szerint lehetséges újabb 14 napot Simon Peresz államfőtől.
Az elnöki rezidencia jogtanácsosa már meg is vitatta szakértő kollégáival, hogy pontosan mikor kell Netanjahunak megjelennie a hosszabbításért - közölte a Jediót Ahronót című napilap hírportálja.
A törvények szövegének mérlegelése után a Peresz-titkárságon úgy döntöttek, hogy már szombat este esedékes lesz a koalíciós tárgyalások idejének növelése.
A kormányfőnek nem feltétlenül kell személyesen megjelennie az elnöki rezidencián, de a lapnál úgy tudják, hogy Netanjahu tárgyalni fog Peresszel, akinek jogában áll megtagadni vagy csak részben teljesíteni kérését. Peresz zárt ajtók mögött kijelentette, hogy szükség esetén megadja Netanjahunak a törvényben lehetővé tett újabb időszakot - írta a Jediót Ahronót.
Ha a kéthetes hosszabbítás alatt sem sikerülne a kormánykoalíció megteremtése, akkor Peresz új jelöltet kérhet fel.
Médiaértesülések szerint Netanjahu akár kellemetlen kompromisszumok árán is megpróbálja létrehozni a kormányt Barack Obama amerikai elnök március huszadikára tervezett útja előtt. Obama csak akkor látogat el Izraelbe, ha március közepéig lesz új kormány Jeruzsálemben, különben lemondanák első látogatását amerikai elnökként.
Hétfőn Netanjahu találkozót kért Simon Peresz államfőtől, ahol beszámolt a koalíciós tárgyalásokról és a ciszjordániai palesztin zavargásokról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06