Ukrajna
Tüntetőket vettek őrizetbe egy kijevi Janukovics-ellenes tüntetésen
Kijevben 13 személyt vettek őrizetbe hétfőn a hatóságok egy ellenzéki tüntetésen, amelyet Viktor Janukovics elnökségének harmadik évfordulóján szerveztek.
2013.02.25 17:04MTIA bebörtönzött volt kormányfőt, Julija Timosenkót támogató Haza párt szervezésében felvonulást tartottak az ukrán főváros központjában, Ukrajna európai integrációja mellett és Janukovics politikája ellen demonstráltak. A megmozduláson becslések szerint legfeljebb ötezren vettek részt.
Ellenzékiek egy csoportja, a Narancsos Forradalom Résztvevőinek Koalíciója nevű szervezet aktivistái az engedélyezett útvonaltól eltérve, az elnöki adminisztráció épülete elé vonultak.
Az aktivisták állítása szerint a belügyi szervek mintegy félszáz tagja támadt a tüntetőkre, ütlegelte és rugdosta a tiltakozókat. Szavaik szerint nemcsak tüntetőket szállítottak el a rendőrök, hanem két újságírót és három járókelőt is, akik részt sem vettek az akcióban.
A belügyminisztérium közlése szerint a rendőrök többször figyelmeztették a tüntetőket, hogy az elnöki adminisztráció előtti területre nem kaptak engedélyt, a megmozdulás törvényellenes, ami miatt szabálysértési eljárást indítanak ellenük. Miután felvették a jegyzőkönyveket, állítólag szabadon engedték az őrizetbe vetteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


