Kivívásához a román pártokat kell meggyőzni
RMDSZ: nyílt levelekből nem lesz autonómia
Nyílt levelek sorozatából nem lesz autonómia, amelynek kivívásához a román pártokat kell meggyőzni - véli Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) állásfoglalására reagált hétfőn.
2013.02.25 16:15MTIToró T. Tibor, az EMNP elnöke előző nap kijelentette, hogy az RMDSZ "megtagadta" a székely zászlót azáltal, hogy az RMDSZ vezetői bejelentették: nem vesznek részt a Székelyföld területi autonómiáját követelő március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen.
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott RMDSZ-közleményben Kovács Péter kijelentette: a szövetség zászlóvivője az erős székelyföldi identitás kialakításának, hiszen az elmúlt időszakban számos olyan kezdeményezése volt, amelyek a székely közösség megerősítését célozták. Szerinte ez a munka elengedhetetlen az autonómia eléréséhez, s ehhez "hosszú és akadályokkal teli" út vezet.
Emlékeztetett, hogy ezekben hetekben az RMDSZ székelyföldi polgármestereinek nagy részét éppen azért zaklatják a hatóságok, mert kitűzték a piros-fehér-zöld lobogót, illetve a székely zászlót.
"Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy míg Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a számítógépe mögött +dolgozik+, és futószalagon gyártja az RMDSZ-t bíráló nyílt leveleit, addig Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a politikai ellenfél barlangjában, a Nemzeti Liberális Párt kongresszusán hirdeti szimbólumaink használatának jogát" - írja Kovács Péter, aki arra utalt, hogy pénteken székely zászlót ajándékozott az RMDSZ elnöke Crin Antonescu román liberális pártvezérnek.
Kovács szerint Toró nem képes felismerni, hogy az autonómiáért folyó harcban, a nemzeti szimbólumok használatának kérdéskörében a román alkotmány módosításakor, vagy az új gazdasági fejlesztési régiók kialakításánál a román pártokkal áll szemben a magyarság, így "őket (a román pártokat) kell meggyőznünk igazunkról".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


