Tüntetések Caracasban
Az emberek tájékoztatást követelnek Chávez állapotáról
Több száz ellenzéki tüntetett szombaton Caracasban hiteles tájékoztatást követelve Hugo Chávez államfő egészségi állapotáról.
2013.02.24 07:53MTIAz ellenzéki vezetők bírálták a kormányt a Chávez betegségét és gyógykezelését övező titoktartást miatt, mondván, a venezuelaiak azt akarják, hogy a kabinet nyíltabban kezelje az ügyet.
"Azért jöttünk ide, hogy elmondjuk: a nép igazságot követel" - hangoztatta az egybegyűltek előtt Antonio Ledezma caracasi polgármester. A hatóságok legutóbb pénteken adtak szokásukhoz híven szűkszavú tájékoztatót a daganatos betegségben szenvedő államfő egészségi állapotáról.
Ernesto Villegas venezuelai tájékoztatási miniszter közölte, hogy a műtét utáni szövődmények miatt Hugo Chávez továbbra is légzési elégtelenséggel küzd, aminek "kedvezőtlen a lefolyása". Hugo Chávezt tavaly december 11-én újra - másfél év alatt immár negyedszer - műtötték meg Kubában.
Hétfőn, több mint két hónapos távollét után, váratlanul hazatért Venezuelába, hogy egy caracasi katonai kórházban folytatódjék a gyógykezelése. Nicolas Maduro alelnök szerint Chávez pénteken több mint ötórás kormányülést tartott a kórházban.
Az 58 éves baloldali vezető, aki jelenleg a torkába vezetett, légzését segítő cső miatt nem tud beszélni, "írásban és más eszközök segítségével" kommunikált minisztereivel - mondta el Maduro. A szombati tüntetésen a résztvevők elítélték a kormányt, amiért két hete drasztikusan leértékelte az ország valutáját az amerikai dollárral szemben.
A dollár fix átváltási árfolyama a korábbi 4,3 bolívarról 6,3 bolívarra változott. A szakértők által régóta várt lépés nagyarányú áremelkedést okozhat a súlyosan importfüggő dél-amerikai országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06