Ott is sűrűn esett a hó
Közlekedési gondok Szlovákiában és Csehországban is
Komoly közlekedési gondokat okozott szombaton a péntek este óta tartó sűrű havazás Csehországban és Szlovákiában.
2013.02.23 13:32MTIA pozsonyi repülőtér az időjárás miatt délelőtt több külföldi járatot nem tudott fogadni, s a gépeket a budapesti repülőtérre irányították, ahol leszálltak. A Milánóból és Londonból Pozsonyba tartó gépek utasait az érintett légitársaságok saját költségükön autóbuszokkal szállítják a szlovák fővárosba - közölte Dana Madunická, a Stefánik repülőtér szóvivője. A Londonba és Milánóba induló rendszeres járatok gépei Pozsony helyett ezúttal Budapestről repülnek majd el. A meteorológusok előrejelzése szerint délután az időjárás javulni fog, s ezért várható, hogy a pozsonyi repülőtér már normálisan üzemel majd.
Szlovákiában, különösen Pozsonyban és az ország délnyugati részein a havazás következtében az utak többsége nagyon síkos, csúszós, s a motorosoknak problémákkal kell számolniuk. A közszolgálati rádió jelentése szerint a rendőrség felhívta az autósok figyelmét, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, az szombaton ne üljön kocsiba.
Pozsonyban kora reggel óta akadozik a tömegközlekedés is, számos helyen nagy torlódások, hosszú kocsisorok alakultak ki. A Duna-menti metropolis hegyvidéki részein az autóbuszok egy órát is késnek.
Csehország gyakorlatilag minden régiójában sűrűn havazik. Minden út havas, síkos, s a vezetéskor fokozott óvatosságra van szükség. Az autópályák mind járhatóak, de sok helyen a hóban elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat. Az alsóbbrendű utak jórészt be vannak havazva, s több tucat utat le is zártak a forgalom elől. A hegyvidéki utak nagy része csak hólánccal járható.
Rendőrségi közlések szerint délelőtt a szokottnál jóval nagyobb számú baleset is történt, amelyeknek eddig már két halálos áldozata van.
A hatóságok szintén felhívták a lakosságot, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, az inkább ne használja gépkocsiját.
Cseh meteorológusok szerint a havazás várhatóan vasárnap estig tart, és helyenként 30-40 centiméternyi hóra kell számítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


