Április 27-én kezdődnek
Egyiptomban négy szakaszban rendezik a parlamenti választásokat
Április 27-én kezdődnek a parlamenti választások Egyiptomban - idézte csütörtök este a helyi média Mohamed Murszi államfő erre vonatkozó rendeletét.
2013.02.22 07:25MTIA dokumentum szerint a szavazást felügyelő testületek hiánya miatt a választást négy szakaszban bonyolítják le, mindig más-más országrészben. A választási folyamat június végén ér véget, és az új parlament július 6-án tartja meg alakul ülését.
Csütörtökön, néhány órával az elnöki rendelet megjelenése előtt a parlament felsőháza elfogadta a módosított választási törvényt, miután a jogszabály eredeti tervezetét az alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek, kifogásolva egyebek mellett a választókerületek felosztásáról rendelkező részét.
Az iszlamisták vezette egyiptomi hatalom azt reméli, hogy a választás nyomán megalakuló új parlament megszilárdítja az iszlamista pártok és a világi nézeteket valló ellenzék folytonos nézeteltérései miatt ingataggá vált politikai helyzetet. Ez elősegítené a politikai átmenetet akadályozó zavargások és erőszakcselekmények miatt mély válságban tengődő egyiptomi gazdaság talpra állását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06