Több tízmillióra teszik az árvák számát
Csaknem 25 ezer árva került tavaly nevelőszülőkhöz Kínában
Összesen több mint 24 600 gyermeket fogadtak örökbe tavaly Kínában, közülük 3 ezer fölött volt azoknak a száma, akik a határon túl találtak nevelőszülőkre.
2013.02.20 13:36MTIA polgári ügyek minisztériumának szerdai tájékoztatása szerint az örökbe fogadottak 87 százaléka maradt a szárazföldi Kína területén, míg a többieket hongkongiak, makaóiak, tajvaniak, valamint külföldön élő kínaiak, illetve külföldiek vették magukhoz. A minisztériumi statisztikák arról tanúskodnak, hogy az utóbbi években több fogyatékkal élő vagy idősebb gyermek kerül határon túli gondozásba. 2012-ben arányuk 74 százalék volt.
Hivatalos adatok híján 17 milliótól több tízmillióra teszik az árvák számát a világ legnépesebb országában. Korábbi jelentésekből az derült ki, hogy többségük egészséges kislány. A kínai hagyományok szerint a fiúgyermek "értékesebb", és a főszabályként egy gyermeket engedélyező családtervezési politika miatt - különösen a múltban - sokan "megszabadultak" a lánycsecsemőtől.
A kínai örökbefogadási törvény szerint olyan 14 év alatti gyermekek fogadhatók örökbe, akiknek biológiai szülei nem azonosíthatók, nem lelhetők fel, vagy a szüleik nem képesek a gondoskodásukra, és elhagyták őket.
Az örökbefogadó személy számára a megfelelés kritériumlistája igen hosszú: az életkortól az egészségi állapoton át a családi helyzetig. A külföldiek örökbefogadásának lehetőségét külön kétoldalú államközi szerződésekbe foglalták: Pekingnek kevesebb, mint 20 országgal van ilyen megállapodása.
Az utóbbi évek tapasztalatai szerint Kína megszigorította az örökbefogadások engedélyezésének gyakorlatát, ami abban is megnyilvánul, hogy a jelentkezők közül kizárták az egyedül élő nőket, az azonos nemű párokat, a túlsúlyos szülőket és az alkoholbetegeket.
Kína jó képet szeretne magáról, amely erősnek mutatja - nyilatkozta nemrégiben a jelenségről Elizabeth Bartholet, a Harvard Egyetem professzora. Szerinte a kínai üzenet úgy szól: "nincs már szükségünk arra, hogy gondoskodjatok a mi gyerekeinkről, megoldjuk magunk".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06