A TTP béketárgyalásba kezdett
Afgánközi párbeszédet sürgetett a pakisztáni kormányfő
Hazája stabilitása szempontjából létfontosságúnak nevezte az afganisztáni békét és a szomszédos ország szembenálló csoportjai közötti párbeszéd előmozdítását Rádzsa Parvíz Asraf pakisztáni kormányfő, aki kedden Iszlámábádban egy magas rangú afgán vezetővel tartott megbeszélést.
2013.02.19 16:37MTIHádzsi Mohamed Mohakik, az afgán síita Hizb-e-Vahadat Mardam (tálibellenes) párt vezetője a pakisztáni kormány meghívására érkezett Iszlámábádba. A pakisztáni kormányfő tárgyalópartnerének hangsúlyozta: hazája baráti viszonyt szeretne az összes afganisztáni politikai és etnikai csoporttal.
Közismert, hogy Pakisztán támogatja az Afganisztánban élő pastu etnikumot, mostani politikájával arra törekszik, hogy javítsa kapcsolatát az ott élő nem pastu közösséggel is. Iszlámábád ennek részeként az afgánközi párbeszédhez való csatlakozásra ösztönzi a főleg pastukból álló tálib mozgalmat is.
Kedden egy afgán biztonsági tisztviselő közölte: Afganisztánban őrizetbe vették a pakisztáni tálibok egy magas rangú parancsnokát, aki az ország keleti részében bujkált. Maulvi Fakir Mohamedet a hét végén fogták el Nangarhar tartományban, a pakisztáni határ közelében. A férfi a Tehrik-e-Talibán Pakisztán (Pakisztáni Tálibok Mozgalma - TTP) parancsnokhelyettese volt korábban, de 2011-ben elhagyta a szervezetet, mert nem értett egyet azzal, hogy a TTP béketárgyalásba kezdett a pakisztáni kormánnyal.
Kapcsolódó írások:
- Csökkent az afganisztáni háború civil áldozatainak száma
- Terrortámadás egy kormányhivatal ellen Pakisztán törzsi részén
- Lelőttek egy pakisztáni katonát Kasmír indiai részén
- Pokolgépes támadás kormánymilicisták ellen Pakisztánban
- Kanada: félő, hogy úgy alakul a helyzet, mint Irakban és Afganisztánban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


