Bazalt
Orosz segítséggel - Jordánia évi 20 ezer páncéltörő rakétavetőt szerel össze
Húszezer korszerű páncéltörő gránátvetőt szerelnek össze az idén egy orosz segítséggel felépített jordániai fegyvergyárban - közölte hétfőn a Bazalt orosz állami fegyvergyár igazgatója.
2013.02.18 13:15MTIVlagyimir Porhacsov egy Abu-Dzabiban megnyílt fegyverkiállításon beszélt erről.
Az orosz állami fegyverexportőr cég, a Roszoboronexport 2010 áprilisában kötött megállapodást Ammánnal a RPG-32 Hashim típusú páncéltörő gránátvetők jordániai összeszereléséről. A Bazalt vállalat segítségével megépült gyárban évente 60 ezer ilyen páncéltörő fegyvert összeszerelni az orosz fél által szállított alkatrészekből.
Az RPG-32-es a világ első olyan rakétagránátvetője, amely kétfajta - 105 és 72 milliméteres kaliberű - tandem robbanófejes, kumulatív-termobárikus rakétagránátok kilövésére is alkalmas. (A páncéltörő fegyvert harckocsik ellen, valamint zárt térben lévő élőerő ellen használják, például bunkerek fedezékében lévő ellenség megölésére.)
Az RPG-32 sivatagi körülmények között is használható, ahol a szálló homokszemcsék a fegyverek meghibásodását idézhetik elő. A hétszáz méteres hatótávolságú fegyver összsúlya tíz kilogramm: az optikai célzó berendezéssel ellátott, többször felhasználható rakétavető mindössze három-, míg maga a rakétagránát hétkilós.
Internetes információk szerint Oroszország 2010-ben 1500 ilyen gránátvetőt szállított már a libanoni hadseregnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


