4200 emberrel a fedélzetén
Harmadik napja hánykolódik a tengeren egy luxushajó a Mexikói-öbölben
Harmadik napja hánykolódik a tengeren 4200 emberrel a fedélzetén a Carnival Triumph üdülőhajó, s az utasok szörnyű bűzben, hőségben töltik napjaikat. A hajót, amelyen korábban tűz okozott károkat, a tervek szerint csütörtökre vontatják be az egyesült államokbeli Mobile kikötőjébe.
2013.02.13 09:33MTIA luxushajón vasárnap ütött ki tűz a mexikói Yucatan-félszigettől 240 kilométerre délre. Senki sem sérült meg - közölte hajó tulajdonosa, a Carnival Cruise Lines társaság. A tűz a gépteremben keletkezett, s a lángokat sikerült eloltani, de csak a tartalék generátor termel áramot. A lángok tönkretették a hajó vízvezetékrendszerét is. Kezdetben a hajó stabilizátora sem működött, az üdülőhajó kissé megdőlt, de ezt a problémát már sikerült rendezni. A Carnival Triumph azonban nem képes magától haladni, két kisebb hajó vette vontatóra. Az volt a cél, hogy a mexikói Progresóban kötnek ki, de az áramlatok északra térítették el. Az új útiterv szerint a Yucatan-félszigettel szembeni partokon lévő Mobile-ba futnak be csütörtökön.
Egy férfi, akinek a felesége a hajón tartózkodik elmondta, hogy szörnyű állapotok uralkodnak a fedélzeten. Kibírhatatlan szag terjed, sokan már csak emiatt is hánynak. Az utasok korlátozottan használhatják a mosdókat, csak hideg víz van, ugyancsak korlátozták az ételek és a kávé mennyiségét. A hajón nincs légkondicionálás, ezért sokan a fedélzeten alszanak a szabadban.
A személyzet ingyen adja a sört és a bort az utasoknak. A Carnival Cruise Lines még hétfőn közölte, hogy az utasok kártérítést kapnak és visszatérítik nekik a jelenlegi utazáson a hajó fedélzetén elköltött összegeket is. A bajba jutott hajó következő két útját máris törölték.
A Carnivalhoz tartozó Costa cég 114 500 tonnás hajója, a Costa Concordia tavaly januárban sziklára futott és oldalára borult az olaszországi Giglio szigeténél, 32 ember meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


