A békekötést szorgalmazta
Történelmi jelentőségű látogatást tett Aquino elnök a Fülöp-szigetek déli részén
A Fülöp-szigetek déli részén élő muzulmánokkal való békefolyamat felgyorsítását szorgalmazta hétfőn az ország államfője a térségben tett, történelmi jelentőségű látogatása során.
2013.02.11 12:36MTIBenigno Aquino az első Fülöp-szigeteki elnök, aki az 1970-es évek óta a térségbe látogatott. "Fel kell gyorsítanunk és állandósítanunk kell a békefolyamatot" – mondta az elnök, amikor látogatást tett a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) legnagyobb táboránál.
"Most jutottunk el oda, hogy learathatjuk munkánk gyümölcsét. Ez nem a meghátrálás ideje" - tette hozzá az államfő a MILF több vezetője, muzulmán lakosok és külföldi diplomaták előtt. A Fülöp-szigeteki muszlim lázadók vezetői októberben írtak alá megállapodást a kormánnyal, amely 2016-ig – Aquino elnökségének végéig – több szakaszban irányozza elő a több évtizedes véres lázadást lezáró rendezést.
A konfliktusban becslések szerint mintegy 150 ezren haltak meg, és százezrek menekültek el otthonukból. A megállapodás értelmében a MILF a Mindanao szigetén létrehozandó félautonóm muzulmán régió létrehozása fejében lemond az ország déli részének elszakadásáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


