Kedden mondja el a kongresszusban
Obama évértékelőjének témája a gazdaság lesz
Az amerikai elnök idei évértékelő beszédének témája a gazdaság ösztönzése lesz. Barack Obama javaslatokat tesz majd beruházásokra az infrastruktúrába, a feldolgozóiparba, a tiszta energiába és az oktatásba - mondta egy neve elhallgatását kérő vezető kormányzati tisztségviselő hírügynökségeknek vasárnap.
2013.02.10 12:25MTIAz elnök kedden mondja el az ország helyzetét és távlatait felmérő beszédét (State of the Union address) a washingtoni kongresszusban.
Obama azt tervezi, hogy megmutatja: nem tévesztette szem elől az amerikai középosztály gazdasági gondjait, azokat a kérdéseket, amelyek a tavalyi elnökválasztási kampányt meghatározták, de amelyeket azóta háttérbe szorítottak más problémák, köztük a deficitcsökkentés, a fegyveres erőszakos bűncselekmények vagy a bevándorlási szabályok módosításának ügye - írta a Reuters a tájékoztatás alapján.
Az elnök a múlt héten már bepillantást engedett elképzeléseibe, amikor demokrata párti képviselők előtt szónokolt az oktatás, a tiszta energia és az infrastruktúra fontosságáról - emlékeztetett a hírügynökség.
Elemzők szerint a második Obama-kormányzat megítélésének kulcsa a gazdaság lesz. A demokraták minden nehézségüket meg tudják oldani, ha a gazdasági növekedés gyorsul, de nem sokat tehetnek, ha a növekedés lassú marad - idézte a Center for American Progress kutatóintézet egyik politológusát a hírügynökség.
Az első buktató az lehet, hogy a képviselőházi ellenzéki republikánus többség, amely a deficitcsökkentést kiadáscsökkentéssel akarja elérni, keményen ellenáll Obama terveinek, amelyek költségvetési költekezéssel járnának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06