A kormányfő felajánlotta lemondását
A kormány melletti ellentüntetést tartottak Tunéziában
Tunéziában a mérsékelt iszlamista kormánypárt hívei tüntettek szombaton, egy nappal azt követően, hogy a meggyilkolt ellenzéki politikus temetése több százezres kormányellenes megmozdulásba csapott át.
2013.02.09 21:00MTIAz en-Nahda kormánypárt arra szólította fel híveit, hogy tömeggyűlésen támogassák az alkotmányozó nemzetgyűlést, amelynek munkáját akadályozza, hogy Sokri Belaid ellenzéki vezető szerdai meggyilkolása óta a baloldali pártok nem vesznek részt abban.
Az en-Nahda szerint a demonstráció egyúttal tiltakozás volt "a francia beavatkozás" ellen is. Manuel Valls francia külügyminiszter elítélte a gyilkosságot, amely szerinte "merénylet Tunézia jázminos forradalma ellen".
Hamadi Dzsebali miniszterelnök szombaton megismételte felajánlását, hogy lemond, ha a parlament nem fogadja el az általa javasolt kormányátalakítást. Pártja, az en-Nahda azonban visszautasította az elképzelést. Dzsebali azt mondta: bizonyosra veszi, hogy meg tudja szerezni a párt támogatását, de a párt láthatóan megosztott a mérsékeltek és a radikálisok között, és nem világos, miként tudja a kormányfő mindkét tábort felsorakoztatni maga mögött.
A kormányt támogató tüntetéseken több ezren vettek részt. Voltak ugyanakkor szombaton is kormányellenes megmozdulások: a fővároson kívül fiatalok kövekkel dobálták meg a kormánypárt hivatalait és több városban rendőrőrsökre támadtak.
A belügyminisztérium azt közölte, hogy 230, 16 és 25 év közötti fiatalt vettek őrizetbe péntek óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


