EU-csúcs
Cameron: siker a költségvetési megállapodás
Személyes sikerként beszélt David Cameron brit kormányfő pénteken Brüsszelben az Európai Unió 2014-2020-as keretköltségvetéséről elfogadott megállapodásról.
2013.02.08 18:49MTI"Végül sikerült elérnem, hogy 24 milliárd euróval megkurtítsák" a hétéves periódusra vonatkozó kiadási főösszeget - mondta Cameron az európai uniós állam- és kormányfők csütörtök délután kezdődött maratoni tárgyalássorozata eredményeként kialkudott egyezségről.
A brit kormányfő hozzátette, a tárgyalások során végig szoros kapcsolatban volt dán, svéd, holland kollégájával és Angela Merkel német kancellárral. A megállapodás lehetővé teszi, hogy az EU "hozzáfogjon a fontos dolgok elvégzéséhez" - mondta David Cameron arra a régóta hangoztatott követelésére utalva, hogy növelni kell az EU-tagállamok versenyképességét.
A brit kormányfő reményét fejezte ki, hogy az Európai Parlament "konstruktív együttműködést tanúsít" majd, és jóváhagyja az elért megállapodást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


