Iszlamista fenyegetés
Kivonulnak a francia katonák Timbuktuból
Megkezdte kivonulását a francia katonaság a Mali északi felében lévő Timbuktuból, miután rendet teremtettek a kereskedővárosban.
2013.02.07 23:30MTIA város déli peremén folyó Niger partján gyülekeznek ágyúikkal, páncélozott harcjárműveikkel és más katonai járművekkel, hogy azután egy bárkán átkeljenek a folyón. Egy őrnagy elmondta ugyanakkor, hogy nem minden francia katona hagyja ott Timbuktut, egy részük tovább marad, mert az iszlamista szélsőségesek visszatérhetnek, hogy zaklassák a lakosságot. Nem maradhatunk azonban örökre - mondta.
A lakosok közül sokan korainak tartják a franciák kivonulását, mert még magában a városban is vannak iszlamista harcosok, akik levágták a szakállukat, és elvegyültek a lakosok között.
Északabbra, Kidal térségében a francia Mirage ás Rafale típusú harci repülőgépek az iszlamisták raktárait és táborait támadják napi mintegy 30 bevetésben. Kidal megtisztítása még nem fejeződött be, de ezt a feladatot mali kormánykatonák végzik, a franciák a repülőteret biztosítják.
Az iszlamisták egyik szervezete, a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) csütörtökön bejelentette, hogy "új frontot" nyit, és elaknásítja a sivatagi városokat összekötő utakat. Közleményüket azután adták ki, hogy négy mali katona életét vesztette egy aknarobbanásban Douentza és Gao között. Egyben azt is jelezték, hogy öngyilkos merénylőket vetnek majd be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


