Jelenleg 450 "ügyük" van
ET: Törökországnak jobban tiszteletben kell tartania a sajtószabadságot
Az Európa Tanács (ET) főtitkára szerint Törökországnak jobban tiszteletben kell tartania a sajtó- és szólásszabadságot, és folytatnia kell a demokrácia megerősítését célzó jogszabályok módosítását.
2013.02.05 13:07MTI"A legfrissebb adatok szerint jelenleg 450 ügy van a szólásszabadság (törökországi) megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, ez egyszerűen túl sok" - mondta Thorbjörn Jagland kedden Ankarában, török ügyészek és bírák előtt.
"A szólásszabadság a demokrácia alappillére" - hangoztatta a főtitkár, felszólítva a török kormányt, hogy folytassa az európai jogharmonizációt célzó reformokat. Jagland alapvető változást szorgalmazott egyebek mellett a hatályos törökországi terrorellenes jogszabályok területén.
A kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) dicséreteket vívott ki a hatalomra kerülése, 2002 óta elért gazdasági sikerek miatt, de komoly bírálatok célpontja a sajtószabadság helyzete miatt. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) újságíró jogvédő szervezet szerint a legtöbb újságíró a világon Törökországban van rács mögött: decemberben legalább 49 újságíró volt börtönben.
Többségüket a kurd konfliktussal összefüggésben, a terrorellenes jogszabályok alapján vettek őrizetbe. A Jagland után felszólaló Sadullah Ergin török igazságügy-miniszter kétségbe vonta ezt az adatot. Mint mondta, az újságíróként jelentkezők között sokan vannak "pokolgépeket elhelyező, terrorizmus vagy erőszakos cselekmények miatt elítélt személyek". Thorbjörn Jagland szerdán a szír határ közelében, Törökország déli részén szírek számára felállított menekülttáborokba látogat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


