Péntektől adja át posztját utódjának
Az amerikai érdekek védelmét is kiemelte búcsúbeszédében Clinton
Az egyetemes értékek és az amerikai érdekek védelmét, a biztonság növelését nevezte az amerikai diplomácia főbb hosszú távú céljainak Hillary Clinton leköszönő külügyminiszter munkatársai előtt szerdán elmondott búcsúbeszédében.
2013.01.31 08:17MTIHillary Clinton, aki négy éven át volt tagja Barack Obama elnök kormányzatának, péntektől adja át posztját utódjának, John Kerrynek. Bill Clinton egykori elnök feleségét - jóllehet ő maga ezt eddig nem erősítette meg - esélyesnek tartják arra, hogy 2016-ban a demokraták jelöltje legyen az elnökválasztáson.
A nemzetközi sajtóhoz is eljuttatott búcsúbeszédében Clinton köszönetet mondott munkatársainak, és leszögezte, hogy tettrekészségük és szakmai felkészültségük teljes hivatali idejében büszkeséggel töltötte el, a világ bármelyik pontján tartózkodott is.
Az elmúlt négy év nagy történései közül a miniszter egyebek mellett az arab tavaszt, az iraki háború lezárását, az afganisztáni átmenet megkezdését, az új START nemzetközi leszerelési szerződés aláírását, a világgazdaság 'újjáépítését" emelte ki.
Mint mondta, annak idején azzal a szándékkal érkezett a tárcához, hogy a védelempolitika mellett növeli a diplomácia és a fejlesztési politika szerepét az amerikai külpolitikában. Leszögezte: az elmúlt négy év munkája még inkább meggyőzte arról, hogy ezek az elemek a tárca munkájának fő pillérei.
Clinton egyúttal méltatta utódjának rátermettségét és felkészültségét a feladatra. Úgy vélte, Kerry "magával hozza mindazt az ítélőképességet, tapasztalatot, víziót és intelligenciát, ... amit a diplomáciai munka megkövetel".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


