Nem tudni, mi volt a célpont
Libanon szerint Szírián belül volt az izraeli légitámadás
Libanoni biztonsági tisztek szerint Izrael az éjszaka szíriai területen belül hajtott végre légicsapást.
2013.01.30 19:02MTIA hírt közlő, nevének elhallgatását kérő két tiszt nem mondta meg, mi volt a célpont. Emlékeztettek viszont arra, hogy Izrael az elmúlt napokban egy, a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány megsemmisítését tervezte. Szerintük az SA-17 típusú orosz légvédelmi rakétákat is tartalmazó szállítmány alapjában változtatná meg az erőviszonyokat, ha a Hezbollah kezébe kerülne.
Izraelben arra gyanakszanak, hogy Szíria beszerzett egy üteg ilyen rakétát azután, hogy Izrael 2007-ben szíriai területen lerombolt egy épülő atomreaktort. A légitámadásról hivatalos forrás szerda estig nem nyilatkozott sem Izraelben, sem Libanonban, sem Szíriában. Egy nyugati diplomata szerint a célpont egy teherautó oszlop volt, és nem valószínű, hogy vegyi fegyverek lettek volna rajtuk.
A szíriai rendszer ellen harcoló felkelők egyike szerint a járművek egy hegyi nyomvonalon haladtak, öt kilométerre attól a ponttól, ahol a Damaszkuszt Bejrúttal összekötő főút keresztezi a határát. Korszerű fegyvereket szállítottak a Hezbollahnak - mondta. A csapás pontos helye szerinte is Szírián belül volt. Az izraeli 10-es tévécsatorna katonai szakértője arab forrásokat idézve szintén úgy vélte, hogy valószínűleg nem vegyi fegyvereket, hanem légvédelmi rakétákat szállított a levegőből megtámadott konvoj.
Alon Ben Dávid szerint Izrael nem hagyhatja a modern orosz technológia Hezbollahhoz kerülését és hadrendbe állítását Libanonban, mert az megváltoztatná a térség erőviszonyait. Izrael a napokban jelentette be, hogy északi - Libanonnal határos - vidékén Vaskupola típusú rakétaelhárító rakétarendszert telepített. A 10-es csatorna szerda esti híradója arra is kitért, hogy az utóbbi napokban jelentősen megnőtt az igény a gázálarcot is tartalmazó polgári védelmi készletre: az emberek napi 5-600-at rendelnek az átlagos napi száz helyett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


