Szabotázs okozta
Részben a Shell felelős egy nigériai olajszennyezésért
Egy hágai bíróság szerint a Royal Dutch Shell olajcég nigériai leányvállalata részben felelőssé tehető egy dél-nigériai környezetszennyezésért.
2013.01.30 14:36MTIA bíróság ugyan elfogadta a Shell Nigeria érvelését, hogy az olajszennyezést szabotázs okozta, nem pedig az ipari létesítmények elhanyagolt karbantartása. Egyúttal azonban rámutatott, hogy a vállalat könnyűszerrel megakadályozhatta volna a szabotázst.
Ezért ítéletében arra kötelezi a Shellt, hogy egy farmernak fizessen - összegszerűen még nem meghatározott - kártérítést, ám elutasította további négy felperes követelését. Környezetvédő aktivisták fontos kísérletként tekintettek a perre, sikerül-e nemzetközi cégeket felelőssé tenni külföldi leányvállalataik törvénysértéséért. Miután a Shell központja Hollandiában van, ezért indították a nigériai eset miatt a pert Hágában.
Ez volt az első alkalom, hogy egy holland céget bepereltek külföldön tevékenykedő leányvállalata miatt. Nigériai halászok és földművesek azt állítják, hogy képtelenek eltartani családjukat, mert a régiót szennyezik a Shell ipartelepei és vezetékei. Utóbbiak 2004 és 2007 között többször megsérültek, súlyos olajszivárgást okozva. Tavaly októberben a cég ügyvédei elmondták, hogy a vállalat kivette részét a Niger folyó deltájának megtisztításából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06