Temerin
Újvidék: magyar fiatalok ellen emeltek vádat
Az újvidéki felső ügyészség nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása címén vádat emelt hét magyar nemzetiségű fiatal ellen egy tavalyi októberi temerini verekedéssel összefüggésben - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap.
2013.01.30 12:19MTIAzt róják a terhükre, hogy tavaly október 21-én egy temerini vendéglátó-ipari egységben inzultálták és veszélyeztették az ottlévők biztonságát. A nácik köszöntésével, "Sieg Heil"-lel üdvözölték egymást, lökdösték a vendégeket, majd rátámadtak két sérültre. A felfordulás során egyikük a gyanú szerint egy fiatalembert üveggel vágott fejbe, ezt követően tört ki verekedés a szórakozóhely előtt - idézte az újság a Dnevnik című újvidéki lapot.
A gyanúsítottak ellen az a vád, hogy rátámadtak két sértettre, akiket kézzel ütlegelték és lábbal rugdostak. Ezt követően a kávézóban lévők rátámadtak a fiatalokra.
Vádat emeltek - a nevek alapján - a hét magyar nemzetiségűn kívül egy szerb férfi ellen is, erőszakos viselkedése miatt. Az illető a verekedés után az utcán üldözte és bántalmazta az egyik támadót, és könnyebb sérüléseket okozott neki.
A tavalyi októberi incidens kapcsán a Nenad Canak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) nevű vajdasági párt követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását. Akkoriban az újvidéki és a belgrádi sajtó arról írt, hogy a gyanúsítottak a ruhájukon a HVIM jelvényét viselték, és egyikük lakásán fegyverek mellett a szervezet propagandaanyagait is megtalálták. Toroczkai László, a szervezet elnöke közölte, hogy a HVIM évek óta nincs jelen Szerbiában, és a szervezetnek semmi köze a temerini incidenshez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


