Obama 155 millió dollárt szabadított fel
Washington további humanitárius segélyt nyújt Szíriának
Barack Obama amerikai elnök kedden bejelentette, hogy további jelentős humanitárius segítséget nyújt Szíriának, és felszólította a példa követésére a nemzetközi közösséget.
2013.01.29 20:12MTIObama 155 millió dollárt szabadított fel élelmiszer- és gyógyászati segélyre, továbbá ruházatra; az összegből egyaránt jut a hazájukban maradt szíriaiaknak és a határon túlra menekülteknek - mindezt az amerikai elnök arabul feliratozott videoüzenetben jelentette be, közvetlenül megszólítva a szíriai népet.
Az elnök sürgette a nemzetközi közösséget, hogy segítsék az ENSZ törekvését, a szervezetnek ugyanis nincs kellő anyagi forrása a 4 millió nélkülöző és a 700 ezer menekült ellátására.
Obamát bírálták korábban azért, mert nem nyújt kellő támogatást a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma megdöntéséért harcoló felkelőknek. Az elnök elmondta: azzal a dilemmával küzd, hogy ha az Egyesült Államok beavatkozna katonailag a 22 hónapja dúló polgárháborúba, azzal vajon segítene-e megoldani a véres konfliktust vagy rontana a helyzeten.
Az ENSZ szerint több mint 60 ezer életet követeltek eddig a harcok. A világszervezet nagyjából egymilliárd dollárra becsüli a menekültek ellátásának költségeit, és további 519 millió kellene a Szírián belüli támogatásra.
Kedden Kuvaitban egy humanitárius donorkonferencián 77 muzulmán szervezet 182 millió dollárt ajánlott fel a szíriai polgári lakosság megsegítésére. Az Európai Bizottság kedden jelezte, hogy 100 millió euróval egészíti ki a szíriai polgári lakosságnak szánt segélyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


