Szigetvita
Japán-kínai csúcstalálkozót javasolt a japán kormányfő
Csúcstalálkozót javasolt Japán és Kína között Abe Sindzó japán kormányfő kedden a két ország megromlott kapcsolatának javítása érdekében, leszögezve, hogy a Tokió és Peking közötti szigetvitáról nem hajlandó tárgyalni.
2013.01.29 14:41MTI"Pont azért lenne szükséges csúcstalálkozót tartanunk, mert problémáink vannak egymással (...) Helyre kell állítani a kapcsolatot, kezdve egy csúcstalálkozóval" - közölte Abe egy keddi tévéműsorban.
A napokban két japán kormánymegbízott is Pekingben járt a szigetvita miatt elmérgesedett kétoldalú viszony javítása érdekében. Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár arról tájékoztatta a japán küldötteket, hogy nyitott a megbékélésre és kész fontolóra venni egy csúcstalálkozót.
A világ második és harmadik legnagyobb gazdaságának kapcsolata azután romlott meg, hogy Tokió szeptemberben megvásárolta a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert kelet-kínai-tengeri szigetcsoport három tagját egy japán magántulajdonostól. A szigetcsoport Japán fennhatóság alá tartozását Kína vitatja, azt állítja, hogy a szigetek ősidők óta területének részét képezik.
Abe - aki hétfőn ismertetett kormányprogramjában az ország területének határozott védelmét ígérte - azt leszögezte, hogy a szigetekről nem hajlandó tárgyalni. "A Szenkaku-szigetek a mi földünk, Kína pedig provokatív lépéseket tett (…) Egyértelművé tettük, hogy nincs hely tárgyalásra a kérdésben" - mondta.
Abe azt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a két ország gazdasági kapcsolatait helyre akarja állítani.
"Japán befektet Kínában és hasznot húz az oda irányuló exportból, míg Kína munkahelyeket teremt a japán befektetéseknek köszönhetően. Az erős gazdasági kapcsolatok fenntartása mindkét ország alapvető érdeke. Ha ehhez csúcstalálkozóra van szükség, akkor sort kell keríteni rá" - közölte a japán miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
- Japán különleges egységet küld a vitatott szigetek védelmére
- Japán szigetvitáit taglaló tankönyveket hagyott jóvá a tokiói oktatási hivatal
- Japán óvatosan reagál Kína békülékeny nyilatkozatára
- A kisebbik japán kormánypárt vezetője Pekingben tárgyal
- Visszafordította a tajvani aktivistákat a japán parti őrség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06