Lefoglalták
Iránból csempészhették a jemeni fegyverszállítmányt
A jemeni hatóságok az ország felségvizein lefoglaltak egy fegyverszállítmányt, amelyet amerikai tisztviselők gyanúja szerint Iránból csempésztek be azzal a céllal, hogy támogassák a jemeni lázadókat.
2013.01.29 07:48MTIA jemeni kormány az ország washingtoni nagykövetségén keresztül adott ki közleményt a január 23-i műveletről, amelyet az Arab-tengeren hajtottak végre.
A közleményből az is kiderül, hogy a lefoglalt szállítmányban légvédelmi rakéták is voltak, továbbá robbanóanyagok, rakétagránátok, valamint pokolgépek készítéséhez szükséges felszerelés.
Amerikai forrás szerint a jemeni művelet összehangolásában részt vett az amerikai haditengerészet is. Egy másik forrás szerint a szállítmány megrendelője vélhetően a kormányellenes, síita Húti klán volt. Az arab országban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is megvetette a lábát.
A fegyvereket vivő hajó többféle zászló alatt hajózott, legénysége viszont jemeni volt. A kormányközlemény szerint a hatóságok tovább vizsgálják a hajózási dokumentumokat, hogy minél pontosabban azonosítani tudják a jármű által bejárt útvonalat.
Irán tagadja, hogy bármilyen formában beavatkozna jemeni ügyekbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


