Mali
Fabius: a francia csapatok lassacskán felszabadítják az országot
A francia irányítással folyó hadműveletek révén lassacskán felszabadul Mali - jelentette ki Laurent Fabius francia külügyminiszter hétfőn Párizsban.
2013.01.28 12:50MTIHozzátette, hogy a hétvégén kiszorították a szélsőségeseket Gao és Timbuktu városából. A politikus ugyanakkor óvatosságra intett, mert szerinte a lázadók, akik iszlamista törvényeket akartak bevezetni a területen és most bujkálnak, újra felbukkanhatnak.
"A terrorista csoportok stratégiája az, hogy kitérnek a támadások elől, majd ismét felbukkannak, legfőképpen Mali északi részén" - mondta. Fabius nem kívánt arra válaszolni, hogy vajon a francia csapatok ismét beavatkoznak-e akkor, ha az iszlamisták visszatérnek.
A francia és mali katonák Timbuktu elfoglalása után hétfőn ellenőrzésük alá vonták a város repülőterét - közölték francia és mali katonai források. A település 900 kilométerre északra fekszik a fővárostól, Bamakótól.
A hétfői tájékoztatás szerint a katonák nem ütköztek ellenállásba az iszlamisták részéről. Míg egyes francia csapatok elfoglalták a repülőteret, addig egy másik műveletben francia ejtőernyősöket vetettek be, megakadályozni, hogy az ellenség elmeneküljön a területről. Mindkét hadműveletet helikopterek segítették a levegőből. A francia erők ellenőrzésük alá vonták a Timbuktuba vezető utakat is, helyüket majd a mali csapatok veszik át.
Az iszlamisták tavaly márciusban özönlötték el az ország északi területét, óriási káoszt okozva. A mali kormány segítségére érkezett francia csapatok eddig nem ütköztek nagyobb ellenállásba, az azonban továbbra is kétséges, hogy a kormányhadsereg képes-e ellenőrzése alatt tartani a városokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


