22 halott Port-Szaídban
Az egyiptomi Nemzetvédelmi Tanács párbeszédre szólít fel
Az egyiptomi Nemzetvédelmi Tanács széles körű nemzeti párbeszédre szólított fel szombaton, miután egy bírósági ítélet nyomán Port-Szaídban kitört utcai összecsapásokban 22 ember vesztette életét.
2013.01.26 19:42MTIA tanács, amelynek élén Mohammed Murszi államfő áll, elítélte az erőszakot. A testület üléséről a televízióban beszámoló tájékoztatási miniszter hangsúlyozta: ha szükségesnek látja, a Nemzetvédelmi Tanács rendkívüli állapotot vagy kijárási tilalmat fog kihirdetni az erőszakos zavargások sújtotta vidékeken.
A port-szaídi bíróság délelőtt 21 embert ítélt halálra abban a perben, amelyben az egy évvel ezelőtt a városi stadionban lejátszott bajnoki labdarúgó-mérkőzés végén kitört tömegverekedés és gyilkosságok gyanúsítottjai álltak bíróság előtt. A szurkolók összecsapása során összesen 74 ember halt meg. Az ítélet hallatán a vádlottak rokonai megrohamozták azt a börtönt, ahol hozzátartozóikat őrzik.
Megpróbáltak betörni az épületbe, emiatt összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel, és két rendőrt lelőttek. A rendfenntartók ezután könnygázt vetettek be, és gumilövedékekkel lőttek a tömegre. Az incidensben összesen 22 ember halt meg. Kairói biztonsági források közlése szerint ezt követően katonai egységeket vezényeltek a földközi-tenger partján fekvő kikötővárosba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


