Minden közösségi helyen tilos lesz
Elfogadta a dohányzásellenes törvényt az orosz duma
Hosszú hónapok vitája után második, végső olvasásban is elfogadta pénteken az orosz duma a dohányzásellenes törvényt.
2013.01.25 15:46MTIA törvényhozás alsóházában mindössze egy képviselő szavazott nemmel, és egy tartózkodott a jogszabály elfogadásakor. A törvény több előírása csak egy év múlva, 2014. június 1-jétől lesz hatályos, 2015-től viszont minden közösségi helyen tilos lesz a dohányzás. A szabályozás javaslatot tesz arra, hogy csak üzletekben árulják a dohánytermékeket, amelyek népszerűsítését megtiltják a kiskorúaknak ezentúl készülő televíziós- és videofilmeken, színházi-és rádióműsorokban.
Általában tiltja a kiskorúak bevonását a dohányzásba. Oroszországban eddig is tilos volt kiskorúnak dohánytermékeket eladni. A tiltás mellett megnövelik a dohánytermékek fogyasztási adóját is Oroszországban, ami egyet jelent azok árának jelentős emelkedésével. A Vesztyi FM rádió emlékeztetett arra, hogy az orosz dohányzásellenes törvény az Egészségügyi Világszervezet (WHO) konvenciójával összhangban készült. A megállapodást Oroszország 2008-ban ratifikálta.
A nemzetközi szabályozás teljesen tiltja a dohányzást állami és oktatási intézményekben, kórházakban, stadionokban, állomásokon, metróban. Oroszország a becslések szerint évente 36,6 milliárd eurót veszít a dohányzás következtében elhunyt munkaképes emberek halála miatt. A WHO adatai szerint az oroszok átlagosan naponta 17 cigarettát szívnak el fejenként. Az orosz törvényhozás alsóháza első olvasásban, szinte egyhangúlag elfogadta azt a - jogvédők által sokat bírált - jogszabályt is, amely a kiskorúak körében tiltaná és büntetné a homoszexualitás propagandáját.
A törvénysértőkre komoly pénzbüntetés vár. Jogi személyekre akár 500 ezer rubeles (3 és fél millió forintos) büntetést szabhatnának ki Oroszországban. A jogszabály vitája még nem ért véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06