Viszont kisebb lesznek
Visszakapja a vörös csillagot az orosz légierő
Visszakapják a szovjet időkben használt vörös csillagot az orosz légierő gépei, de azok kisebbek lesznek a korábbinál.
2013.01.25 14:57MTIA légierő szakemberei azért fordultak Szergej Sojguhoz, a tavaly novemberben kinevezett új védelmi miniszterhez, hogy engedélyezze a régi felségjelzés visszaállítását, mert szerintük a nemzeti színű, fehér-kék kontúrban lévő vörös csillag túlságosan feltűnő a sötét terepszínű gépeken.
A régi-új vörös csillag azonban másfélszer kisebb lesz, mint amilyen a szovjet légierő gépein volt látható. Az Izvesztyija című orosz napilap közlése szerint a vörös csillagot az 1920-as években kezdték használni a szovjet légierő gépeinek felségjelzéseként.
Az 1970-es években a csillagot fehér szegélyezéssel látták el, mivel akkor nem tartottak tőle, hogy az nem fedi fel túlságosan a sötét terepszínű gépeket. Ezt a felségjelzést vette át az orosz légierő, majd 2009-ben kiegészítették a világoskék színnel.
A nemzetiszínű - fehér-kék-piros - azonosítót 2010-ben kezdték bevezetni az orosz légierőnél a vesztegetési botrány miatt leváltott előző miniszter, Anatolij Szergyukov döntése alapján. Az utód, Szergej Sojgu azonban Szergyukov több korábbi döntését fölülbírálta az eltelt nem egészen három hónapban.
Azt tervezik, hogy a jövőben még kevésbé feltűnő, úgynevezett kontúrozott vörös csillagokkal látják majd el az orosz katonai repülőket és helikoptereket - tudta meg az Izvesztyija a hadsereg főparancsnokságától. Nem mindenki elégedett azonban a légierőnél jelenleg használt fehér-kék-piros felségjelzés lecserélésével.
A műszaki egységeknél szolgálatot teljesítő tisztek attól tartanak, hogy a változtatás csak zavart okoz majd a légierőnél. Szerintük ugyanis egyaránt sorjáznak majd a reptereken a régi, szovjet korszakbeli vörös csillaggal, a jelenlegi nemzeti színűvel és az új, de kisebb vörös csillaggal, majd pedig a kontúrozottal ellátott repülőgépek és helikopterek.
A tartós lakkfesték élettartama 3-5 év, de a légierő gépeit kiszolgáló műszakiak nem szeretnének örökké a festéssel bajlódni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06