Szándékos emberöléssel gyanúsítják
Tibeti önégetések: újabb "felbujtót" vettek őrizetbe
Őrizetbe vett a kínai rendőrség egy tibeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban rávette társát, hogy gyújtsa fel magát.
2013.01.24 20:02MTIA Tungzsen megyei rendőrségnek még időben sikerült meghiúsítania az önégetést. Az ügy elvezette a hatóságokat egy 27 éves tibeti férfihez, aki - a rendőrségi jelentés szerint - közeli kapcsolatot tartott fenn a radikálisnak ismert, Tibet függetlenségéért harcoló Tibeti Ifjúsági Kongresszussal.
A szóban forgó tibeti férfi állítólag Indiában egy "szeparatistákat képző" intézetben tanult. Őt szándékos emberöléssel gyanúsítják, míg az öngyilkosságra készülő szerzetessel szemben a közbiztonság veszélyeztetése miatt indult eljárás. Január közepén az északnyugat-kínai Kanszu tartományban vettek őrizetbe hét embert, akiket azzal gyanúsítottak, hogy rábeszéltek egy helyi tibeti fiatalembert az önégetésre. A 26 éves fiatalember belehalt a sérüléseibe.
A kínai média decemberben azt jelentette, hogy Szecsuan tartomány egyik megyéjében a rendőrség egy szerzetest és az unokaöccsét azzal gyanúsított, hogy 2009 óta nyolc tibetit vettek rá, hogy felgyújtsák magukat. 2009 márciusa óta több mint 90 önégetést jelentettek a tibetiek lakta kínai területekről, s ezekről külföldi tibeti szervezetek azt állítják, hogy a "kínai elnyomás és a vallásgyakorlás korlátozása" elleni tiltakozások, illetve az 1959 óta indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérést követelő akciók.
Pekingi és helyi tibeti vezetők ezzel szemben úgy vélik, hogy a Tibet függetlenségéért küzdő erők áldozzák fel a többnyire fiatal embereket "önös céljaik", a "tibeti kérdés" nemzetközi szinten történő napirenden tartása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


