Hazautazását már szervezik
Elraboltak, majd kifosztva engedtek el egy magyar újságírót Szíriában
Elrabolták Szíriában Szlankó Bálint újságírót, majd 12 óra múlva - kifosztva - elengedték. A Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az érintett nevét nem említve elmondta: az újságíró hazautazását már szervezik.
2013.01.23 20:37MTIKaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az érintett nevét nem említve elmondta: a magyar újságírót még kedden - két külföldi állampolgárral együtt - rabolták el, és miután kifosztották, szabadon engedték őket. Hozzátette: a magyar állampolgár a körülményekhez képest jól van, a konzuli szolgálat segítséget nyújt a hazatéréséhez, az utazását már szervezik.
Szlankó Bálint Facebook adatlapján angol nyelven azt írta: "épp most vagyok túl egy 12 órás emberrabláson Aleppóban".
A bejegyzés szerint ismeretlen fegyveresek kedd reggel egy mexikói és egy baszk újságíróval együtt rabolták el Aleppo keleti részén, a frontvonalhoz közel. Miután megbilincselték őket, bekötötték a szemüket, majd egy cellába vitték őket. Később értékeiket elvették, majd a város egy elhagyatott részén kitették őket. A három újságírónak sikerült eljutnia az egyik ellenzéki fegyveres csoport főhadiszállására.
Szalankó Bálint azt írta, hogy mind a hárman jól vannak, és sikerült elhagyniuk Szíriát. Az újságíró köszönetet mondott a kollégáinak, a családjának, valamint a spanyol és a magyar kormánynak a segítségért, hogy biztonságban visszajuthattak Törökországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


