Afganisztán légterében
Kis híján vadászgéppel ütközött egy orosz utasszállító
Kis híján vadászgéppel ütközött Afganisztán légterében egy orosz utasszállító repülőgép - közölte szerdán az Interfax.
2013.01.23 14:08MTIAz orosz hírügynökség orosz légügyi körökből szerzett információkra hivatkozva azt írta, az incidens kedden, közép-európai idő szerint délben történt az afgán főváros, Kabul térségében.
Az orosz Nordwind légitársaságnak az indonéziai Bali szigetről Jekatyerinburga tartó járatát veszélyesen, mindössze harminc méternyire közelítette meg egy harci repülő, amelynek azonban sem a felségjelzését nem látták és típusát sem tudták a pilóták megállapítani.
Az összeütközést elkerülték, a Boeing 767-es biztonságosan eljutott Jekatyerinburgba, az Ural menti nagyvárosba.
Az Interfax szerint korábban az orosz sajtóban az terjedt el, hogy egy afgán vadászgép célba vette a Nordwind repülőgépét.
A kabuli orosz nagykövetségen ugyanakor nem tudtak arról, hogy egy afgán harci gép ezt kísérelte volna meg. Sztyepan Anyikejev sajtóattasé azt is hozzátette, hogy az ilyen magán légitársaságok, mint a Nordwind nem a nagykövetségen, hanem az orosz és a nemzetközi légügyi hatóságon (Roszaviacija, illetve IATA) keresztül intézik az afganisztáni légtér haszálatát, az átrepülési engedélyeket.
Az orosz diplomata feltételezése szerint a Nordwindnek problémái akadhattak az engedély beszerzésekor, vagy csak egyszerűen hiba történt. Abban viszont kételkedett, hogy afgán vadászgép közelítette volna meg veszélyesen az orosz utasszállítót, ugyanis az afgán hadseregnek nincsenek vadászrepülői.
Az incidensnek valószínűleg az Afganisztánban működő nemzetközi biztonsági erők egyik gépe lehetett részese - mondta az orosz diplomata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06